Minden november közeledtével előjön Szent Márton, a libák és az újbor megunhatatlan triásza, ezerszer is csűrjük-csavarjuk a szavakat, újraírjuk a sztorit, próbálunk szellemeskedni, de most nem ez lesz. Mártonról szóljon a Google, az újbor perceken belül kikerülhetetlen lesz, akármerre fordulunk, de a libát nem lehet megunni. És a kacsát sem.
Fogjuk párba ezt a két szárnyast, én például nagyobb rajongója vagyok a kacsának, legyen comb, mell, sőt még máj tekintetében is pariban vannak nálam. A máj azonban külön fejezet, most a sültekről beszéljünk.
Ha túl tudunk lépni a libához újbort axiómán, akkor bizony felvázolhatunk egyéb opciókat is. A libasültnek egyetlen hátulütője van: hajlamos kiszáradni és ezt a hibát gyakran el is követi. Ne hagyjuk! Gesztenyével, lilakáposztával, krumplival, almával, aszalt szilvával remek választás egy szívmelengető novemberi estére. A klasszikus vörösbor ehhez a kékfrankos, van benne sav, van benne gyümölcs és általában elég vibráló párost alkotnak. De ha merészek vagyunk, akkor elrugaszkodhatunk és választhatunk fehéret, egy jó rajnai rizlinget, amiben van sav és még egy kis maradék cukor is jól állhat neki. Nekem egy klasszikus elzászi ugrott be, Szekszárdról Bősz Adrián, esetleg egy balatoni, északról. Pannonhalmi netán.
A kacsa szakirodalmi partnere a pinot noir. Elsősorban a francia, burgundi borokra gondolnak, vagy az új-zélandiakra. Nekünk egy jó magyar is bejön, a lényeg, hogy ne legyen túl erőteljes, túl masszív a bor. Ha gyümölcsös körítést kap a kacsasült, akkor egy merlot is belefér.