„Ez ma még csak egy kis kóstolda, de holnap már Michelin-csillagos étterem lesz!” – nevetnek egymás között a júliusban megnyitott pécsi cigány lakásétterem, a Kóstolda munkatársai. Szerda délután van, az ételek már készen gőzölögnek a konyhában a reggel óta tartó munka után. A két turnusban érkező vendégsereg azonban még nincs itt, az utolsó szabad percek ezek a nagy roham előtt. Cigánylecsó, punya, kakaspörkölt, kanalas galuska, kelt rétes a menüben. Mindent kézzel készítenek, náluk kinézik azt, aki félkész alapanyagokból dolgozik – magyarázzák. „Nagyon régi vágyunk, hogy legyen egy éttermünk” – meséli Kelemen Zoltánné Várnai Anna, a Színes Gyöngyök Egyesület elnöke, aki 12 éve alapította szervezetét, amely a cigány nőkre építve igyekszik megerősíteni a roma közösségeket és elősegíteni a romák és nem romák közötti párbeszédet. A különböző kulturális programok során a csapat rájött, hogy a negatív sztereotípiák ellen pozitív sztereotípiákkal tud a leghatékonyabban küzdeni: ha valaki a cigányokat nem fogadja el, a finom, intenzív ízű cigány ételeket szívesen megkóstolja. „Különböző falunapokon, fesztiválokon láttuk, hogy amikor a kóstolás elindul, olyan emberek is odajönnek, akik addig csak messziről figyelték az eseményeket. Akkor már nem volt fenntartásuk, hogy cigányok vagyunk. Sokkal könnyebben meg tudjuk szólítani az embereket a hasukon keresztül, hiszen a gasztronómiában nincsenek előítéletek” – fejti ki a vezető.

A közösségi főzésben erős a kettősség, hiszen a kiindulási pont feminisztikus: „Elég volt abból, hogy nekünk mindig megmondják, mit csináljunk, hogy az egyetlen feladatunk a háztartás, a gyereknevelés és a férfi körüli munkák. Elég volt abból, hogy nekünk nem kell egzisztenciát építeni. Nem akarunk forradalmat, csak magunkat akarjuk az emberek elé tárni, és nem akarunk utolsók lenni a sorban” – vallja Várnai Anna, aki régóta küzd a cigány nők esélyegyenlőségéért. A hátrányos helyzetű, sokszor nehéz sorsú nők számára viszont olyan helyzetet kellett teremteni, ahol magabiztosan, jól érezhetik magukat, közösséget teremthetnek, megmutathatják a kultúrájukat, amelyre büszkék, és pozitív visszajelzéseket kaphatnak. Ez pedig a cigány gasztronómia volt. „Nem egy éttermet, hanem egy közösségi teret szerettünk volna. Nagyon sok helyre pályáztunk, végül a Norvég Civil Alap úgy látta, érdekes az elképzelésünk. Jöjjenek el hozzánk azok a vendégek, akik hajlandóak arra, hogy adjanak nekünk és maguknak is egy esélyt arra, hogy egy lépést tegyünk egymás felé. Legyen egy társadalmi kapcsolódás. Ha leül valaki, hogy elfogyassza az ételeinket, közben el tudunk beszélgetni, neki miért fáj az, hogy ilyenek vagyunk, és nekünk miért fáj, hogy nem fogad el bennünket.” A lakásétterem végül a Gandhi Gimnázium mellett, egy háztömb aljában nyílt meg, a lerobbant helyiség felújítását szintén a közösség és a barátok végezték. Hogy a nyitás nehéz, semmi sem jelzi jobban, mint hogy a kezdetek kezdetén az egész háztömböt, ahol a Kóstolda megnyílt, meghívták vendégségbe, de mindössze öt lakó jött el a vacsorára. A konyha pedig csillog, ahogy az asszonyok és a fiatal lányok szeme is, ahogy megmutatják, mi készült bent. Legalább két kilós, ropogós punya, cigány kenyér kerül elő a sütőből. Mikor megdicsérem, egy vállrándítás a válasz: Nekünk mindig ilyen szép lesz! Alapvetés, hogy a konyhában minden tökéletes. „A szüleim úgy neveltek, hogy muszáj tenni érte, hogy az életünk olyan legyen, amilyennek szeretnénk” – magyarázza Várnai Anna. „Édesapám és édesanyám nem tudott írni, olvasni, de az apu megtanult magától felnőtt korában, ahogy vezetni is. Engem úgy tanított, hogy minden nap fel kellett neki olvasnom a Dunántúli Naplót. Utáltam ezt a helyzetet, nem értettem, miért kell nekem felolvasni a sportrovatot, mikor őt sem érdekli. El kellett telnie egy kis időnek, mire megértettem, ettől én leszek több. Nyolcan vagyunk testvérek, mindnyájunkat így neveltek fel, anyut sosem láttam felkelni, aput pedig lefeküdni: mikor mi felébredtünk, ők már dolgoztak, és mikor lefeküdtünk, még talpon voltak. Minket úgy neveltek, hogy azt a gyümölcsöt sem szedhetjük le a fáról, ami átlóg a kerítésen, mert nem mi dolgoztunk meg érte.” Ez a hit, energia és rengeteg munka pedig sugárzik a lakásétteremből is, amely egyre nagyobb siker. Heti egy vacsora már kevés, mert senkit sem szeretnének elutasítani, aki bejelentkezik hozzájuk, de az állandó nyitva tartás még messze van. A lakásétterem teremtette közeg pedig úgy tűnik, tényleg alkalmas a párbeszédre. „Volt olyan vendég, aki azért jött, hogy provokáljon, de a végén hálásan megköszönte, hogy összetörtem, lebontottam benne valamit” – meséli büszkén Várnai Anna. A lakásétterembe pedig nem csak enni, hanem recepteket tanulni, főzni is lehet jelentkezni. A közös punyadagasztás pedig felér ezer rasszizmus elleni kampánnyal.