Az egyetlen adekvát cselekvés ilyenkor a higgadt várakozás. Az ember tehetetlen. Csupán része a nagy egésznek. Mindenki igyekszik inkább a mára koncentrálni. És arra, hogy senki se igyon a másik után. A többi meg majd úgyis bekövetkezik magától. Vagy mástól. Mindegy is talán.

 - Láttatok már roma tanulóvezetőt? – kérdezte minden átmenet nélkül Sanya, a hely önjelölt szupervizora, aki idővel mindig megunta a csendet. De az is lehet, hogy csak szimplán részeg volt. Így nyárutókon rendszeresen elmérte a pálinkát. Emberi dolog. Kapkodás. Hisz rövidülnek a nappalok. Mindenkivel megesett már. - Én soha. Pedig mindegyik vezet. Most szóljatok hozzá!? – szerinte jót mondott, öblített, és részéről le is zárta a mai témát. Előd nem figyelt Sanyára. Nem hagyta kizökkenteni magát. Figyelmét az utca túloldalán lévő gödör kötötte le éppen. Piros-fehér kordonnal szépen lekeretezve. Kizártnak tartotta, hogy ez csak egy sima csőtörés lenne Gáléknál, esetleg egy extrém kültéri műalkotás. Egyre inkább biztosra vette, hogy ez egy provokáció, de minimum demonstrálás. Valami belorusz szimpátiatüntetés lesz itt holnap, vagy talán ebből jönnek fel az éj leple alatt ellátmányért egy titkos kazamatarendszeren keresztül a pesti színiegyenisták? Innen hordják Baranyából a löncshúst meg a sóletet? Ilyenek ezek a nemzetközi libernyákok! Fene a kényes belüket! Fő az óvatosság!

Arabella a sarokban egy gitár fölé hajolva, fülhallgatón keresztül Nina Simone akkordokat szedett le éppen. Eldöntötte, hogy kitör ebből a fojtó posványból. Híres lesz. Made in Pécs Fesztivál, Megasztár, hazai szólókarrier és így tovább. Most már csak egy jó név kellene, ami a biztonság kedvéért elfeledteti majd az itthoniakkal a kezdetekben feldolgozott kábszeres, fekete, amcsi dívát. Talán a Hoppál és a Borz megteszi. Az olyan magyaros, és van benne némi pécsi folytonosság.

Na és persze Tivadar bá. A körülményekhez képest egyébként ő is jól volt. Ha eltekintünk attól, hogy az utóbbi hetekben egy üres pórázt sétáltat, és feltűnően megnőtt a hozzá felírt italfogyasztás. Pedig így sem tudott rendesen aludni. Sírós félálomban Züfecke unikornisát szorongatta folyton. A kocsmába nem merte bevinni, mert félt, hogy akkor kezdődik a buzizás. A minap el is döntötte, hogyha megjön végre a nyugdíja, akkor beszerez valami kevésbé feltűnőt. Mondjuk egy közönséges házi cickányt. Állítólag apró, hálás jószág. Azt zseben keresztül is lehet szeretni. Tiszta szívvel. Félelmek nélkül. Csak úgy spontán. Persze csak titokban. Hogy a többiek meg ne tudják.