Úgy is mesélhetném, hogy  egyszer csak megkeresett  a Made in Pécs főszerkesztője, a Papp Andris, és azt mondta, kezében fröccsel: „Figyelj, én ezt nem csinálom tovább, szerkeszd a lapot te!”
Vagy úgy is mesélhetném, hogy a szerkesztőség kemény hangú levelet írt a főszerkesztőnek, amelyben közlik, idézem: „A szerkesztőség egyöntetű és határozott akarata, hogy eddigi főszerkesztőjét új főszerkesztőre cserélje.”
Vagy úgy is mesélhetném, hogy a lap olvasóközönsége olvasói levelekkel bombázta a szerkesztőséget, amelyekben követelik, hogy a lap főszerkesztője ezentúl egy bizonyos, az újságíráshoz ugyan nem értő, ellenben nagyon szimpatikus fickó, egy beckzoli nevezetű egyén legyen.
És úgy is mesélhetném, hogy besétáltam a szerkesztőségbe, és azt mondtam, megállva az ajtóban: „Na, ezentúl én szerkesztem ezt a lapot.”
De nem így történt. Inkább úgy, hogy Papp Andris egy kávéház teraszán meglehetős hidegben azzal az ötlettel állt elő, hogy a Made in Pécs olykor vendégszerkesztőket hívna, akik az adott havi lapszámot szerkesztenék: és legyen a november az enyém.