Nem vagyok egy későn kelő típus, de amikor hajnali öt óra előtt a telefonom ébresztőt fúj, az azért elég durva. Még jó, hogy előző nap nem csöppentem bele véletlenül egy felelőtlen italozásba, mert akkor ebből a betervezett kalauzosdiból nem lett volna semmi. Stílszerűen buszra szállok és azzal megyek megbeszélt találkánk helyszínére, a Főpályaudvarra. Jegyet veszek, kilyukasztom, ugyanis néhány nappal ezelőtt egy felelőtlen italozás következtében elhagytam a bérletemet – happy end lett a vége, de erről majd később. Az előre egyeztetett időpontban, reggel hat órakor befut két ideiglenes kollégám, Gergő és Attila, akik három éve dolgoznak jegyellenőrként a pécsi buszokon. A két huszonéves srác civilben is jó barát, együtt is dolgoznak, ugyanis az elsődleges szabály a jegyellenőröknél az, hogy csakis párban szállhatnak fel a buszra munkájuk során. Néhány peccel később megérkezik Gergely is, aki még csak ellenőr-tanonc, egy hete próbálja meg elsajátítani a szakmát. „Általában 3-4 hét a betanulási idő, ami alatt gyakorlatot kell szereznem. Sikeres vizsga után dolgozhatok majd csak önállóan. “ – mondja. Sok időnk nincs beszélgetni, beáll egy 33-as a megállóba, mi pedig rohanunk, hogy elérjük. 6:16-kor már a buszon vagyunk, indul a műszak. Sokan nincsenek, akik vannak, azoknál is minden rendben, így van időnk tovább diskurálni. Kiderül, hogy heti váltásban, két műszakban dolgoznak (reggeli, esti), de egyöntetűen kijelentik, hogy a reggeli műszakot szeretik leginkább. Amikor azt kérdezem, hogy munkájuk miatt érte -e már őket atrocitás a civil életben, számomra meglepő választ adnak. „Nincs haragosunk. Sokan fenyegetnek bennünket intézkedéskor, de még soha nem ért minket atrocitás.“
A 33-as busz fordulása után újra akcióba lendülnek, hiszen új utasok szálltak fel. Néhány pillanat múlva egyikük már hangosan kéri ki magának az ellenőrzést, én az órámra pillantok, és átsuhan az agyamon, hogy te úristen, még csak hajnali 6:40 van, és már kezdődik az, amitől tartottam, mi lesz itt később? „Semmi extra nem történt, csak az értelmi képességünket kérdőjelezte meg az utas. Apróbb hiányosságok voltak a bérletével, nem büntettünk, csak figyelmeztettük“ – mondják.
Közben kiderül, hogy 8 órára a Tükebusz Zrt. központjába kell menniük rovancsolni. Ez azt jelenti, hogy az egy hónapban náluk összegyűlt készpénzes büntetések összegével el kell számolniuk és le kell adniuk. Ezen – felsőbb utasításra – nem vehetek részt, de elkísérem őket az irodába, ahol találkozom Bognár Szilviával, a cég sajtószóvivőjével, aki egy hónapja ügyfélszolgálati és ellenőrzési vezető is. A három ideiglenes kollégámon kívül több ellenőr is itt van, ők is rovancsolni jöttek. Az asztalon kávé, tea (nem miattam, ez mindig így van), a hangulat végtelenül oldott és vidám. A beszélgetés közben Szilvia egészen elképesztő statisztikákat oszt meg velem a pécsi buszozással kapcsolatban. „Naponta több mint 100.000 utazás történik buszainkon, ugyanis kb. 70.000 ember használja rendszeresen járatainkat. Bérletből havonta közel 40.000 darab fogy, buszjegyből pedig több mint 80.000.“ Megtudom, hogy ekkora tömeget mindössze 5 jegyellenőr-pár ellenőriz naponta, jelenleg 4 új kolléga betanítása folyik, akik hamarosan emelik ezt a létszámot. Természetesen a mindenkit érdeklő kérdést is felteszem, miszerint az ellenőrök a büntetésekből kapnak -e jutalékot. „A fizetésük egyáltalán nem magas. A jutalék kérdése pedig szolgálati titok.“ Ennyiben maradtunk. Bírságokból egyébként ez év januárjától szeptemberéig 23,1 millió forint folyt be a kasszába. „Azt vesszük észre, hogy nőtt a fizetési hajlandóság. Talán érzékelik az utasok azt, hogy mi nem bevétel orientált hiénák vagyunk. A szolgáltatásnak van egy díja, és a szabály szerint utazókat védjük azzal, hogy a szabálytalankodókat igyekszünk kiszűrni.“ Az irodába heti 5-7 panasz érkezik az eljárásokkal kapcsolatban, többen az ellenőrök agresszivitására panaszkodnak. „Azt, hogy a kollégáim bárkivel agresszívak lennének, azt a leghatározottabban visszautasítom, és azt is, hogy bőrszín vagy nemzeti hovatartozás alapján intézkednénk.“ Még bőven lenne téma miről beszélni, de a rovancsolás megtörtént, indulnunk kell.
Azt kérem újdonsült kollégáimtól, hogy olyan busszal menjünk, amin várható egy kis izgalom. „Kimegyünk Petőfi-aknára“ – válaszolják majdnem egyszerre. Útközben megtörténik az első büntetés többször kezelt menetjegy miatt. Az utas nem vitatkozik, csekket kér. Közben a másik ellenőr egy bérletre ráírja egy diákigazolvány számát, mert a diák ezt véletlenül elfelejtette. Emlékeim szerint ezért régebben kapásból megbüntettek, de társaimnál nem ez a módi. „Csak akkor büntetünk, ha tényleg nincs más lehetőség“ – vallják. Izgalomra vágytam, hát megkaptam: Attila közli, hogy most egy kis pauza következik, ugyanis rendőrt kell hívni a végállomásra. A probléma részletezésével nem untatok senkit, nagyjából arról van szó, hogy az egyik utas jogtalanul használt egy MÁK-os igazolványt, amivel kiemerítette a más adataival való visszaélés bűncselekményét, ami már rendőrségi ügy. A zsaruk megérkeznek, lecsekkolják, hogy ki kicsoda, kié az igazolvány, de a fülön csípett utasokat nem viszik magukkal. Ezzel úgy gondoltuk, hogy véget is ért az ügy, de később kiderült, hogy egyáltalán nem jól gondoltuk. Fél óra késéssel indul vissza a busz, aminek a buszmegállóban ácsorgó utasok – enyhén szólva – nem örülnek. A belvárosba több busszal igyekszünk vissza, az egyik járaton azonban egyből két büntetés is történik, ugyanis két utasnak se jegye, se bérlete nincsen. Olyan mocskos szitokáradatot, amit az ellenőr kap intézkedése során, még nem nagyon hallottam. Uránváros felé vennénk az irányt, ám megcsörren Gergő telefonja, és kiderül, hogy be kell mennünk a gyárvárosi rendőrőrsre a Petőfi-aknás ügy miatt, le kell adnunk a lefoglalt MÁK-os igazolványt. Ott megtudjuk, hogy valami nagyon nem stimmelt az utas papírjaival. A kis kitérő után Kertváros felé indulunk. Tovább nem részletezem a napot. Buszra fel, buszról le, erről szól a nap. A műszak alatt 18 buszon voltunk, ami nagyon kevésnek számít. „Egy átlagos napon 30-35 buszon fordulunk meg. Ma volt néhány közjáték, és hosszabb útvonalú járatokat választottunk, hogy tudjunk veled beszélgetni“ – mondják. A nap alatt hét büntetést számoltam meg, amiből egyet a helyszínen rendezett az utas. „A csúcs kettőnknek egy nap alatt 40 büntetés volt, de ez kirívónak számít. Helyszínen kifizetett bírság egy műszak alatt maximum három szokott lenni.“ A nyolc órás penzum a terepen nem ér véget, ugyanis az ellenőröknek minden nap végén menetlevelet kell készíteniük minden útjukról, és mindent szigorúan le kell papírozniuk, ami a nap folyamán történt velük. A műszak végén elbúcsúzunk, megköszönöm az egész napi lehetőséget és hullafáradtan indulok haza – busszal. Az egész nap dramaturgiai csúcspontja azonban otthon ér. A postaládámban egy értesítés vár levélpostai küldeményről. A feladó: Tükebusz Zrt. Másnap kiderült, hogy a néhány napja elveszett bérletem van a levélben.