Mesél a város – Havasréti József: Állatkerti anzix 1982
Mesél a város – Havasréti József: Állatkerti anzix 1982
Havasr / 2016-11-29 lokál

Hajnal. Hűtőház. A húsvágó bárd lecsap. Még nincs bűz, nincsenek legyek. A vödör alján fagyott húskockák. Talicska. Lefelé a lejtőn. Vidraház.

Reggel. A slag feltekerve, a vidraház tiszta. A medencében friss víz, ürülék sehol. Egymást kergető vidrák.

Délelőtt. A nutriáknál. Ocsmányak. Egyszer ettem nutriakolbászt. Megzörgetem a vasajtót. A dögök beljebb mennek. A medencében szétázott szarcsomók. Takarítás. Rosszabb, mint a vidrák. A nutriák a túlsó sarokba szorítva: az etetést várják. Látogató: csinos nő, kisgyerekkel. A nő hol a nutriákra néz, hol rám. Anya, milyen állat ez? – kérdi a kissrác. Vaddisznó, mondja az anyja.

Dél. Hurok a tigris nyakán. A ketrec előtt szállítóláda. A kötél behúzva a láda nyitott elején, aztán kihúzva a láda hátulsó ablakán. Fogjuk a kötelet. Tigrisvontatás. A tigris ordít, talán lent, a városban is hallják. Sikerült. Az ajtó lecsapódik. A láda, megtöltve tigrissel, fel, a teherautóra. A tigris tombol. Sofőr, sofőrtrikós állat, félrehúzódik, cigarettáz. Irány: Jugoszlávia. A tigrisláda raklapokon áll, a raklap réseiben csempészáru: nejlonba csavart sonkák.

Délután. Szőke lány, látogatóban. Beengedik ingyen. A csajom. Főiskolás. Engem nem vettek fel. Ezért vagyok itt. Gyors kör: kisragadozók, nyuszik, vidrák. Mókusok. Prémes állatok. Csajosak. A mókusok sehol. Félrehúzom a lányt. Felemelem az odú csapóajtaját. Két mókushulla, összegabalyodva. Elfelejtettem őket megetetni. Túl sok a munkám. Alszanak, mondom.

Délután. Szerelem a vidraházban. Nyugodt hely. Ide nem jön senki. Mióta a társam – elvileg párban dolgozunk – felkötötte magát. Itt, úgy értem. Hurok, majd leugrott a ketrec tetejéről. A csaj nem tudja, nyilván. Van hátsó folyosó, a terráriumban, a többség odajár. De ott túl meleg van. A kígyóknak hőség kell. A vidrák néznek minket, felágaskodnak, a rács keresztrúdján négy úszóhártyás láb.

Még mindig délután. Át a rózsakerten. Leszedek néhány rózsát. Rózsaszirmok a leguánnak. A leguán szereti. Ostobán bámul, közben kaffogva zabál. A szőke lány vihog. Azt hittem, húsevő. Nem az, mondom, és neki adom az utolsó rózsát. A lány elrohan, még elcsípi a buszt, tanulnia kell.

Este. Egy sör a büfében. Az igazgató nem szereti, ha az ápolók a büfét látogatják. Undorítóak vagyunk. Zavarjuk a látogatókat. Talán. Itt a busz. A szanatóriumból jön, mellettem puccos öregasszony, naaaaagy napszemüvegben. Kesztyűt hord, közel harminc fokban. Középosztály. A szemüveg tükrében hosszú hajú kölyök. Elfelejtettem hajat mosni. Mereven bámul: na, a Kertváros ide is feljött. Ez van az arcán.

Éjfél. Az anyám alszik. Felteszek egy lemezt. Kinyitok egy könyvet. Malamud: A beszélő ló. Elfelejtettem hajat mosni. Trágyaszagban alszom el.

Álom: rózsaszirmokat zabáló leguán.

lokál
Portré: Vadon Judit
 
súgó
Nyáresti térzenék
 
súgó
Mesterséges intelligencia – Mérő László előadása