Hatásos falak – a pécsi graffiti kezdetei

Kezdjük a legelején! Kilencvenes évek közepe, Pécs. Néhányan festékszórót fognak és elhelyezik kézjegyüket a város néhány épületén. Valami elkezdődött… A  graffiti pécsi története következik. 

„Ha felbukkan a lakásban egy festékes kabát / Nem mondom a fiamnak, hogy nem kell ilyen barát /Látjátok, ez nem csak egy jópofa csíny / A kár, amit egy filctoll okoz oly kicsiny /Pannónia pannó, művészet az élet / A piszokcímnek anno, színpompább a lélek” – hallhatjuk a Több száz millió című graffitis-himnuszban a saját soraiban is writereket tudó rap-csapat, a Firma előadásában. A hatvanas évek végén Philadelphiában Cornbread festékes kannája nyomán megszülető vizuális művészet a hetvenes évek közepének New York-jában kelt igazi életre, és foglalta el helyét a hip-hop kultúra örök négy eleme között, a break, a rap és dj-ing mellett. Az olyan filmeknek hála, mint a Wild Style (1983), a Style Wars (1983) vagy a Colors (1988) világméretű jelenséggé váló graffiti a 90-es évek elején érkezett meg Magyarországra. Az első hazai rajzok a fővárosi Filatorigát környékén tűntek fel, majd ellepték a HÉV és a kisföldalatti állomásait. 1993-ban már országszerte futottak azok a vonatok, amiket magyar graffiti-festők munkái díszítettek. Az olyan úttörők mellé, mint SIZARE és WHISKY-T, firkászok újabb és újabb generációi csatlakoztak, akik kezdetben teljesen autodidakta módon, a szükséges speciális felszerelés nélkül igyekeztek megvalósítani azt, amit a New York-i mozgóképeken láttak olyan tengerentúli mesterektől, mint SEEN vagy Futura 2000. A minőségi festéshez szükséges felszerelést (festékes kannák, különböző vastagságú, fújásra szolgáló cap-ek) a megnyíló fővárosi graffiti-shopok szolgáltatták, közülük a Third Rail volt az első. A budapesti hőskor firkászait tömörítő crew-k közül kiemelkedik a BAZER és barátai alapította PNC (Pride Not Crime), amelynek tagjai később ország- és Európa-szerte festettek olyan minőségű rajzokat, amiket német magazinok is leközöltek.

Pécsett – valószínűleg az amerikai és a pesti minta együttes hatására – a kilencvenes évek második felében tűntek fel az első igazi graffitik. A korabeli baranyai „Hall of Fame” a Boccaccio diszkó falait jelentette, ahol hétről-hétre bukkantak fel az újabb és újabb, éjjel készült színes betűk, és bámulták azokat a reggelente busszal munkába utazók. A korai hip-hop partyknak és break jam-eknek is otthont adó néhai klub környékén túl a huszonötemeletes tömbje volt az, ahol emlékezetes rajzokra figyelt fel a város. Elsőként OKTAN, CASP, MAIS, és SAV fogtak a városban komolyan festékes kannát a kezükbe, de rajtuk kívül pesti, szegedi és szekszárdi firkászok is gyakran bombázták a pécsi falakat.

A baranyai megyeszékhelyen valaha járó és alkotó leghíresebb aeroszol-művész a német Zeb.Roc.Ski volt. 2000-ben a Dj Zefil és társai által szervezett országos break- és dj-versenyre, a Millenium Battle-re érkezett a nehézsúlyú német dj-kommandó tagjaként, a festékes kannákon túl a lemezjátszók és a samplerek mögött is rendkívül aktív művész. Azután, hogy a saját vinyljeit árulta rendkívül barátságosan a megboldogult PEK emeletén, Zulu Dj-vel úgy vágták Bob James kultikus lemezét, a minden break-táncost azonnal beindító Take Me To The Mardi Gras-t a színpadon, hogy szinte füstölt a kezük alatt. A zenei produkció mellett a történet szerint arra is maradt ideje, hogy társaival a MÁV egyik kisebb piros vagonját is alaposan kezelésbe vegye.

A pécsi graffitinek ebben a hőskorában a várost és a vasúti sínek szaggatta yardokat járva olyanok szereztek hírnevet maguknak, mint OKTAN, RUPA, GUEN, RIADO, ADIL, LUE, ACID, DERICK, vagy KOMX. Mert hát, ha őszinték akarunk lenni, a graffitiben, a nagybetűs stíluson túl – ami eldönti, hogy king vagy toy az alkotó – mégiscsak minden a hírnévről szól. Ha a writerek további motivációit keressük, érdemes megnézni a Florian Gaag rendezte remek német szocio-drámát, a Wholetrain-t (beszélő cím!), de a legendás Wild Style főszereplőjének, Lee Quinones-nak a szavai is sokat elárulnak a firkász lélekről: „Ha az ilyen művészet bűn, Isten talán megbocsájt nekem.”

Az utca művészei

Sikerült szóra bírnunk néhány ma is aktív alkotót, akik becsületes nevüket nem kívánták a széles nyilvánossággal megosztani, de nyilatkoztak nekünk. Bevalljuk, nem volt egyszerű dolgunk ezzel az anyaggal, hiszen sokan a retorzióktól tartva egyszerűen elutasították, hogy a nyilvánosság előtt szerepeljenek. Ettől függetlenül a megszólalók mondanak sok érdekességet, érdemes a szavaikra figyelni.      

Taker

A Búza téren, a Corso Hotel keleti falán egy hatalmas, szemet gyönyörködtető kutyás alkotás látható. A művet Taker készítette, akit egy spanyolországi street art fesztiválon értünk utol.

Mióta foglalkozol street arttal? Milyen stílusban festesz?

2001-ben ragadtam először festékszórót, alapvetően klasszikus graffitivel kezdtem, tizenéves suhancként rohangáltunk mindenfelé és firkálgattunk. 2005-ben találkoztam a fotorealisztikus műfajjal, és az első pillanatban egyértelművé vált, hogy ezzel fogok továbbmenni. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, nagyszerű élményeket köszönhetek a festésnek, most például épp egy spanyolországi street art fesztiválról válaszolgatok ezekre a kérdésekre.

A pécsi alkotásod monumentális. Festettél már ennél nagyobb felületet?

A pécsi munkám az eddigi legnagyobb. Festettem már hasonló nagyságrendet, ezért volt elképzelésem arról, hogy hogyan álljak neki, de még így is voltak olyan apróságok, amiket ennél a projektnél tanultam meg.

Mennyi idő alatt készült el a pécsi munkád? Elégedett vagy a végeredménnyel?

Összesen 6 nap állt rendelkezésemre a festésre, ami elég kevés volt. A lehetőségekhez képest elégedett vagyok az eredménnyel, de másfelől viszont egy rajzommal sem vagyok teljesen elégedett, így ez sem lett hibátlan. Szerencsére az esetek többségében ezeket a hibákat csak én veszem észre.

Melyik munkádra vagy eddigi pályafutásod alatt a legbüszkébb?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Rengeteg szempont van, ami a büszkeséget illetően szóba jöhet. Büszke vagyok azokra a rajzaimra, amik fesztiválokon készültek. Büszke vagyok rá, hogy festettem New Yorkban. Fotórealizmus szempontjából a Marina Diamandis portrém sikerült a legjobban, mondjuk azt, hogy arra vagyok a legbüszkébb.

A street art/graffiti szerinted művészet vagy rongálás?

A két kifejezés nem zárja ki egymást, a rongálás egy jogi fogalom, és csak annyit árul el, hogy a készítőnek szabadott-e az adott felületre festeni. Ettől független kérdés, hogy művészet-e, ez pedig nyilván a konkrét alkotástól függ. Bár én elég nyitott vagyok a művészet definícióját illetően, művészetnek művészet lehet az is, ami kiállítóterembe kerül, és az is, ami leginkább a kukába való. Viszont hogy mi hova, az szubjektív.

Acid

Acid több mint 20 éve aktív a pécsi street artos, graffitis világban. Rendületlenül alkot, keresi a legális felületeket, de volt már, hogy pénzbütetésnt kapott illegális festésért.

Emlékszel még, hogy mi volt az első pécsi street art vagy graffiti akciód?

1998-ban az akkor még működő Boccaccio diszkó falára fújtam egy rajzot. Ez volt akkor a második rajz azon a falon.

Milyen lehetőségei vannak ma egy pécsi utcai művésznek? Bujkálni kell vagy vannak szabad felületek?

Legális felület sajnos nem sok van. A Verseny utcában van egy legál fal és a Béke Parkban, az uránvárosi Tesco mögött. De ezt a felületet is mi kértük el, hogy festhessünk rá.

Büntettek már meg illegális festés miatt?

Igen. Egyszer hazafelé írtam pár taget egy falra, és egy civil rendőr éppen arra járt kocsival. 20 ezer forintos büntetés lett a vége.

Egy komolyabb alkotás elkészítése mennyi időbe telik az ötlettől a kivitelezésig?

Ez változó. Függ a mérettől és a színektől is. Van, hogy egy rajz 2 óra alatt meg van, de van, amit egy hétig is tervezgetek.

És az örök kérdés: a street art művészet vagy rongálás?

Szerintem mindenképpen művészet, hiszen nagyon sok érdekes alkotás van világszerte a stencilektől a matricákig és sok jó, magas színvonalú installáció is látható itt-ott. Külföldön sok pénzért kelnek el az ilyen festmények, és egyre több street artos kap nagy tűzfalakat, ahová óriási murálokat festhetnek. 

Művészet vagy rongálás?

Vannak, akik szerint a street art vagy a graffiti művészet, mások szerint viszont rongálás. A rongálás pártiak – teljes joggal – azt hozzák fel indokként, hogy sok alkotás csupán esztelen vandalizmus, a festékszórós csibészek nem kímélik a műemlékeket sem, ráadásul a vizuális szemét eltüntetése rengeteg pénzbe kerül. Ezzel egyet kell értenünk, nem nagyon tudunk és nem is akarunk ezekkel az érvekkel vitatkozni. Viszont a street art/graffiti létjogosultsága mellett is vannak érvek bőven. Mi most ebből villantunk fel néhányat Marcial Arts segítségével, aki régebben maga is aktív alkotóként vett részt ebben a szubkultúrában. Véleménye a street art védelmében mindenképpen elgondolkodtató.  

„A művészet az emberi lét része. Művészeti képzésben részesülünk az iskolában, művészeti intézményeket látogatunk. Pécsiként tudjuk, milyen Európa Kulturális Fővárosává válni, a kultúra pedig civilizációnk kellemes végterméke, aminek vázát a művészet adja. Az élet is művészet, ha jól élik. Miért kéne a négy fal közé zárni azt, ami ennyire fontos és elemi része a gazdag, boldog, felvirágozott létnek? Miért ne lehetne a szürke hétköznapokba belevinni egy kis színt? Vagy sok színt? Ezt kérdezik tőlünk, átlagemberektől a street art szakijai. És mielőtt megvárnák a választ, már ecsetet, flakont, vödröket ragadnak tele színekkel. Sablonokat vágnak, tervrajzokat alkotnak és míg mi édes álmot alszunk, ők éjjel dolgoznak. Legboldogabbak akkor, ha nem kell bujkálniuk, hanem a város vagy az azzal együttműködő szervezetek engedélyével kapnak falakat és festéket, hogy szép nappali fényben vihessék fel elképzeléseiket egy boldogabb világról. Vagy csak tükröt állítsanak, hogy milyenek vagyunk mi, fát és állatokat zabáló, környezetet szennyező lények ezen a szerencsés bolygón, ahol az élet csak úgy burjánzik a színek és az élőlények képében.

Mint mindenben, itt is van különbség a szerencsés hajtások, a valós festői vízióval és tehetséggel megáldott alkotók munkái és a vadhajtások között, amik ösztönös, rongáló önkifejezési festékszórások. Mint minden jó kertésznek, a város vezetői által kijelölt szakembereknek itt is akadna munka: a tehetségeket meghívni alkotni, a vandáloknak is adni kijelölt falakat, és serényen pucolni az oda nem illőket. Itt tenném fel a kérdést: a tettyei rozsdakilátón feltüntetett pozitív üzenet minek számít? Vegyíti a rongálás és az őszinte véleménynyilvánítás szabad formáját.

Egy előre kitalált és jól kigondolt utcai mű felvidítja a városlakókat, turisták, fiatalok fotózzák, osztják meg, így messze viszik a város hírét. Színt visz a hétköznapokba, kinyitja a múzeum zárt kapuit a végtelen térbe. A Zsolnay Fényfesztivál az év 2-3 napján már továbbgondolta az utcai művészetet és beengedte életünkbe az éjjeli fényfestést, ezt az időleges mágiát. Reméljük, ez így is marad, s tovább bővül a megvetített falak száma.”