A Radó Pincészet nem ma kezdte, hiszen ma már a negyedik generáció foglalkozik szőlővel és borkészítéssel, szinte utolsó mohikánjai a pécsi (és nem csupán pécsi borvidéki) bornak, ha a kereskedelmi forgalomba kerülő tételeket nézzük. Több fajtával dolgoznak, de a legelső az egyenlők között mindig is a cirfandli lesz. A családban először a dédapa, Radó Endre telepített a felesége által örökölt területre cirfandlit 1930-ban.
Radó István az egykori cirfandli-ültetvényből megmaradt másfél ezer négyszögölet műveli itt a hegyen, bár szeretné, terjeszkedésre itt nemigen lehet gondolni, minden oldalról a Donátus családi és hétvégi házai határolják körbe a „szigetet”. A család és a borászkodó férfiak hatása és nevelése a negyedik generáció pályáját is meghatározta. Radó András már tudatosan készült a pályára, szőlész-borász szakon szerezte diplomáját, a családi pincészet mellett Villányban dolgozik.
A pincészet központja kezdetektől fogva a Donátuson van, itt bővítették és alakították át a pincét, egyben feldolgozóvá is. Két és fél hektár szőlőt művelnek, körülbelül ugyanekkora területről vásárolnak fel. Évente 10–15 ezer palackot hoznak forgalomba, ami viszont már meghaladja a pincészet kapacitását. Ez a mennyiség néhány budapesti vinotékát leszámítva leginkább a térség szaküzleteibe és vendéglőibe jut el.
A pécsi vendéglőkbe visszatértek a pécsi borok, olykor már hiány is van belőlük, például cirfandliból. Az utóbbi pár évjárat nem igazán kedvezett az édes vagy félédes cirfandli készítésének, de szárazból is kevesebb lett. A Radó Pince az elmúlt három évben minden kategóriában kiemelkedő cirfandlit tudott készíteni, most abban bízhatnak, 2015 ismét a cirfandlinak kedvező évjárat lesz.
A pincészet nem kifejezetten a borturizmusra rendezkedett be, de azért kisebb csoportoknak érdemes felzarándokolni a Kisdeindolba, közelebbi ismeretséget kötni a pécsi borokkal.