Portré: Fekete Vali
Portré: Fekete Vali
Papp András / 2025-12-16 lokál
Fekete Valéria 2020. január 1-jétől vezeti a Pécsi Galériákat (azaz a ZSÖK Vizuális Művészeti Centrumát), melyhez az m21 Galéria, a Pécsi Galéria és a Művészetek Háza kiállítóterei tartoznak. Beszélgetésünkben visszatekintünk az elmúlt fél évtized eredményeire, szóba kerül, hogy milyen kiállítások vonzóak a 21. században, megtudjuk, hogy éves szinten mennyien járnak a Pécsi Galériákba, és a jövő év néhány nagyobb eseményéről is lehull a lepel.

Vali Budapesten született, egyetemi tanulmányai miatt került Pécsre. „Esztétika-szakos voltam, majd később a Paris X. nanterre-i egyetem doktori előkészítő programjára jártam. A PTE elvégzése után elsősorban színházzal, színház-esztétikával foglalkoztam. Hamar rájöttem azonban, hogy engem nem a klasszikus szövegcentrikus színház érdekel, hanem minden más, ami a látványhoz kapcsolódik. Olyan alkotókkal foglalkoztam, akik számára a színház, mint műfaj, lehetőséget adott arra, hogy új vizuális nyelvet teremtsenek. Ilyen volt Robert Wilson, aki sajnos a nyáron meghalt. Évtizedekkel korábban tölthettem nála két hónapot Párizsban, és óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy testközelből láthattam őt dolgozni. Párizsban egyébként már egyértelműen a képzőművészet és a fotó felé fordultam, kiállításokat szerveztem, magángalériák környékén forgolódtam, beszámoltam a legújabb kiállításokról az Új Művészet tudósítója, a Balkon szerzőjeként, de valamelyest közel kerültem a design és a divat világához is.” Vali összességében hat évet töltött a francia fővárosban, de Pécsre tért haza, itt él családjával, itt lett a város képzőművészeti életének egyik meghatározó alakja, 2020. január 1-jétől pedig a Pécsi Galériák művészeti vezetője. „A fő célom az volt, hogy visszahelyezzük a pécsi galériákat a magyar kortárs képzőművészeti élet térképére. Ehhez elsőként pozícionálni kellett a különböző kiállítóhelyeket. A Művészetek Háza kisebb kiállítótereiben egy-egy installáció vagy kisebb kamarakiállítások kaphatnak helyet. Az ikonikus Pécsi Galériába olyan kiállításokat szeretnénk bemutatni, melyek a galéria méretéhez igazodnak – ezek lehetnek kisebb nemzetközi kiállítások, illetve kortárs képzőművészeknek, különös tekintettel pécsi művészeknek egy-egy nagyobb alkotói periódusát bemutató tárlatok. Az m21 Galéria egy óriási, nyugat-európai szintű, -méretű, és -struktúrájú kiállítótér. Ebbe a galériába csak nagy kiállításokat szabad tervezni– rendezhetünk itt tematikus csoportos kiállításokat, vagy bemutathatunk nagyobb életműveket. Meggyőződésem, hogy az m21 Galériával a nemzetközi kortárs művészeti térképre kell pozicionálni magunkat. Ez lehet, hogy fellengzősen hangzik, de ennek érdekében nagyon sokat dolgozunk. Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója azt írta nekem a nyáron: ’A Lokart rajta van a kortárs művészeti térképen, hihetetlen intenzitással.’ És neki hihetek. Ezért építünk kapcsolatot a nemzetközi biennálékkal is, mint Lyon és Isztambul. Ezen az úton szeretnénk haladni, mert ez a városnak is komoly rangot és nemzetközileg ismert nevet adhatna. De a biennálé és a kortárs művészet bemutatása költséges műfaj. A kiállítás nem az, hogy a fehér falakra felrakunk képeket. Ez ma már kevés. A kiállítás egy komplex élmény, amely hat a nézőre, azaz a 21. században elsősorban élmény-alapú kiállításokat kell létrehozni.”

Vali tehát pont öt éve vezeti a Pécsi Galériákat, ezért kézenfekvő volt, hogy kérjünk tőle egy rövid leltárt az elmúlt fél évtizedről. „Nagyon szerencsés vagyok, mert eddig megvalósíthattam azokat az elképzeléseket, melyekért belevágtam ebbe a munkába. És ez nem csak a kiállítások rendezését jelenti, hanem azokat a személyi és infrastrukturális fejlesztéseket is, melyeknek köszönhetően ma már valóban felvehetjük a versenyt a kortárs magyar kiállítóhelyekkel. Amikor ide kerültem, a galériában négy ember dolgozott velem együtt, ma 12-en vagyunk, saját művészettörténésszel, Százados László személyében. Folyamatosan újítjuk fel az m21 lámpaparkját, mobil falakat építettünk a kiállítások hatékonyabb és változatosabb installálásának érdekében.Minden kiállításhoz egyedi installációs rendszert tervezünk. De hogy mindezek megvalósulhattak, nem az én érdemem – a ZSÖK igazgatóságának támogatása nélkül ezek a fejlesztések nem jöhettek volna létre. Nagyon büszke vagyok a Kortárs Junior programunkra is, melynek kidolgozása Balogh Tündének köszönhető. Végre van a galériának saját, a jövő közönségét kinevelő múzeumpedagógiai programja.”

A Pécsi Galériákban éves szinten kb. 15-16 ezer látogató fordul meg. Ez nagyon szép eredmény. De milyen programok várják őket 2026-ban? „A jövő év Pécsett Vasarelyről fog szólni születésének 120. évfordulója alkalmából, ugyanakkor a Vasarely Múzeum fél évszázados fennállását is ünnepeljük, melyre a múzeum már hosszú hónapok óta készül. Ezekhez az eseményekhez csatlakozva a Fényfesztivállal közösen készülünk egy a kortárs op-art reflexiókat felvonultató kiállításra. 2026-ban már harmadik alkalommal rendezzük meg a GraphicPécs Fesztivált, melynek fő témája a mozi és a film lesz. De a jövő év első kiállítását már idén decemberben megnyitjuk: a Design ikonok tegnap és ma című kiállításon Salvador Dali egy különleges objectje is látható lesz az m21 Galériában.”

 

 

lokál
„A BAT egyszerre egy biztos hátteret adó multi, és egy családias közösség”
 
zene
ZAJZAJZAJ podcast #37 // Grisnik Petra
 
ételital
Külvárosi gasztró: Jóózska