Ritkán, de van olyan, hogy valaki számára nem kérdés a pályaválasztás. „Édesanyám, Molnár Éva népzenész és népdalénekes volt, apukám, Markó Nándor pedig a Pannónia Filmstúdióban rajzolt, gyurmafilmeket készített, és grafikusként dolgozott. Ezért vagy táncházakban voltam gyerekkoromban, vagy bent a rajzfilmstúdióban. Nagyon korán elhatároztam, hogy a balett lesz az én utam. Már négyévesen tudtam, hogy mit akarok”. Évát a Művészeti Gimnáziumban többek között olyan legendás mesterek tanították, mint Uhrik Dóra, Vidákovics Antal és Hajzer Gábor. „A mi osztályunkat még Eck Imre felvételiztette, tulajdonképpen ő választott ki bennünket erre a pályára, és néhány órát tartott is nekünk. Az iskola után nagyon sok lehetőség volt, én a Miskolci Színházat választottam, mert ott klasszikus baletteket adtak elő abban az időben, én pedig rögtön az első évadban egy baleset miatt beugró főszerepet játszottam a Diótörőben, így nagyon hamar szólista lettem, 20 évesen kaptam nívódíjat”. Ebben a helyzetben egyszer csak Pécs mégis közbeszólt. „Sokat voltunk Pécsett is és mivel gyakorolni szerettem volna, bekéretőztem a színházba, ahol az egyik táncos éppen babát várt, így ajánlottak nekem egy szerződést. Nagyon izgalmas volt a saját mestereimmel egy balett-teremben dolgozni. Miután a második gyerekem is megszületett, akkor éreztem úgy, hogy a család és a színházi lét nem összeegyeztethető, úgyhogy megvalósítottam a gyerekkori vágyamat, hogy én is balettot tanítsak”. A közel húsz éves balettiskola egyedülálló a városban. „Viccesen úgy szoktuk mondani, hogy a fél várost tanítottam már. Van egy tanítványom, Szonja, aki négyéves volt, amikor beiratkozott, most ötödéves az orvosi egyetemen, és a mai napig hozzám jár táncolni. Semmit nem csinálnék szívesebben, mint ezt a tánciskolát. Itt továbbadhatom, amit én tanultam és hozzátehetem, ami én vagyok”. A Pitypang Tánciskolában Éva különböző korosztályokat tanít. „3 éves kortól vannak az ovisoknak előkészítő órák, iskolás kortól pedig kezdő és haladó órák, ahol csak klasszikus balettet tanulnak. Vannak örökös tagjaink, akikkel fellépni vagy versenyekre is elmegyünk. Ezen kívül hét éve tanítok felnőtteket. Velük is az alapoktól kezdjük, hosszú folyamat a tanulás, de sokan már évek óta járnak az órákra, fiataloktól a nyugdíjas korosztályig. Időnként fiúk és férfiak is csatlakoznak, aminek nagyon örülök, mert fizikailag igazán férfias munka a balett”. A balett mellé nemrég belépett a flamenco is Éva életébe. „Nagy Eszter, a Pécsi Flamenco Egyesület elnöke kért fel, hogy tartsak tréninget az amatőr táncosoknak és közben én is elkezdtem megtanulni a flamencot. Ez visszahozta az életembe a színpadot is a fellépések által. Végül akkora szerelem lett az együttesünk, hogy ezt sem fogom soha abbahagyni”. A művészeti érzékenység Éva családjában továbböröklődni látszik. „Az egyik gyerekem zenész, a másik grafikusnak tanul. A legkisebb kipróbált már mindent, táncolt, zenélt, szerepelt sok reklámfilmben, és elképesztően jól rajzol ő is. Azt látom, hogy tudják: vagy jól érdemes csinálni valamit, vagy sehogy. És jó érzés az, hogy tovább tudtam adni, amit én is a szüleimtől tanultam: amit magunkból építünk fel, az mindig igaz lesz, őszinte és erős”. Néhány évvel ezelőtt a család legkisebb gyereke, Liza megbetegedett és csontvelő transzplantációra volt szüksége a gyógyuláshoz, amihez Éva volt a donor. Azóta ezt az ügyet is fontosnak érzi képviselni. „Az emberek sokszor közömbösek, ha segítségkérésről van szó, nem szeretnek komoly betegségekről hallani. Nagyon könnyű egy-egy posztot megosztani a közösségi oldalakon, de kevés a véradó, és főleg kevés a donor. Pedig emberek, gyermekek életét menthetjük meg egy véradással. Úgy gondolom, kevés ennél fontosabb dolog van a világon, ezért Liza gyógyulása óta szoros kapcsolatban vagyok több, onkológiai betegségben szenvedő gyermekeket és családjaikat támogató alapítvánnyal is, és ahol tudok, segítek: pénzt gyűjtök, szervezkedek, hallatom a hangom a témában”.