Köles Feri Debrecenben született, 18 éves korában egyetemi tanulmányai miatt került Pécsre. A színészettel az akkoriban induló Janus Egyetemi Színházban (JESZ) ismerkedett meg – de ne szaladjunk ennyire előre. Beszélgetésünk legelején arra voltunk kíváncsiak, hogy a kis Köles Ferit foglalkoztatta-e egyáltalán valamennyire ez a szakma? „A színházhoz annyi közöm volt, mint minden gyereknek: megnéztünk egy Piedone filmet, kijöttünk a moziból, és egyből elkezdtünk bunyózni” – emlékszik vissza gyerekkorára. „A játékosság, az önkifejezés utáni vágy azonban mindig meg volt bennem, ami egyébként általános iskolás koromban a színház kapcsán is előkerült. Egy Karinthy darabbal a megyei döntőig jutottunk, ami után az osztályfőnököm és az énektanárom a színészet felé próbált terelgetni, de én ezt nem vettem komolyan. Fontosabbnak véltem a tanulást, érettségiig rendesen tanultam.” Érettségi után azonban következett az egyetem, következett a JESZ, ami alapjaiban változtatta meg Feri életét, ugyanis ezekben az években mérgezte meg őt a színház nevű méreg. „1997 körül indult a JESZ. Pécsre került Szabó Attila barátom is, akivel egy albérletbe kerültem. Mondta, hogy egy fura, ugribugri, intenzív gyerek vagyok, biztos jót tennék a most induló színházas csoportnak, menjek el vele egy tréningre. Mondtam neki, hogy eszem ágában sincsen. Ekkor az ajtóból visszafordult és még egyszer megkérdezte, hogy biztos nincs-e kedvem? Elmentem.” Roppant tehetséges csapat jött össze akkoriban a JESZ-ben, fantasztikus előadások születtek. „Szabó Attila egy olyan színházi látásmódot hozott, és egy olyan színházi műhelyt alakított ott ki, hogy büszkén és őszintén mondhatom, hogy az az intenzív 3-4 év, amíg ott voltam, az volt az én főiskolám. Ez az időszak alapozta meg az életemben azt, hogy ezzel a mesterséggel komolyabban foglalkozzak. A hosszabb utat választva kezdtem el kijárni ennek a szakmának az iskoláit. A JESZ után a Pécsi Nemzeti Színházban folytattam a tanulmányaimat.” Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház akkori igazgatója zsűrielnök volt egy egyetemi fesztiválon, ahol Cocteau Az Eiffel-torony násznépe című előadását játszotta a JESZ, Feri pedig a legjobb alakításért járó díjat vehette át. Ezután Balikó Tamás néhány ottani színésznek szerződést ajánlott, természetesen Ferinek is. Első szerepe szerződtetett színészként a Cirkuszhercegnő című operettben volt 2000-ben. „Az operett egy nagyon furcsa találkozás volt a nagyszínpaddal. Konkrétan a föld alól, egy pincéből érkeztem, ahol egészen más volt a színházi eszményünk, és onnan kerültem bele egy klasszikus operettbe, amiben bejössz balról, mondasz két jópofát és kimész jobbra. Ég és föld!” Innentől aztán beindult a verkli, de hiába kérdezzük Ferit, nem tudja megmondani, hogy az elmúlt 15 évben hány előadásban játszott, ugyanis nem számolja. Néhány előadásra viszont szívesen emlékszik. „Mindegyik előadás fontos az életemben, mindegyikben tanultam valamit. A legelső darab, amit Szabó Attilával csináltunk a JESZ-ben, az a Tényleg szeretsz? volt. Ez volt a tűzpróba. Nagyon szerettem az első, viszonylag komolyabb kihívást is, a Szilágyi Eszter Anna által rendezett Leonce és Lénát. Nagyon szívesen emlékszem a kőszínházas időkből a 2006-ban bemutatott Liliomra. Egy másik katartikus, oda-vissza ható élmény a Parasztopera volt Mohácsi János rendezésében, amire díjat is kaptam a POSzT-on. Biztos ennek volt a hozadéka a Jászai-díj is 2012-ben. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ezt a díjat megkapom. Elképzelhetetlen volt számomra, hogy egy hülyegyerek Debrecenből egyszer csak ott áll a kezében ezzel a nagyon komoly elismeréssel.” Mostani helyzetét pozitívan látja, ám a tavalyi évadban egy kisebb számadást azért készített magában. „Úgy érzem, jó helyen vagyok, élvezem a munkámat. Idén voltam 40 éves, ami eléggé megviselt, és elkapott egy enyhe pánik. Ki vagyok? Honnan jöttem? Hova tartok? Hogyan lesz tovább? Ennyi voltam én? Sokat vívódtam ezen az elmúlt év során. A feleségem segítségével megfejtettük, hogy nincs baj. Rendben vagyok. Pécs a családomnak ideális bázis, a színház működik, megvagyok. Arra kell figyelni, hogy azok az ambíciók, amik esetleg nem kapnak teret az évadok során, azt máshogy, máshol kell megvalósítanom. Ezért próbáltam ki például rendezőként is magam (a Szerelmem Majomúr című előadást rendezte tavaly a JESZ-ben – a szerk.), ami inspirálóan sikerült. 15 év után mindig kell valami új, hogy ne érezzem azt, hogy tompulnak, mohásodnak a reflexeim.” És vajon milyen lesz Köles Feri 10 év múlva? „Bízom benne, hogy úgy, mint eddig, ezután is megtalálnak majd a lehetőségek. Nem készülök elmenni innen, de azért mérget sem vennék rá, hogy örökre Pécsett maradok. Most örülök Pécsnek, és remélem, Pécs is örül nekem. Ha mindenki elmegy Budapestre, vagy elmegy az országból, akkor ki marad itthon? Ennyi év után érzek egyfajta felelősséget is, hisz ebben a városban is sokaknak fontos a színház. Itt élünk, és most úgy érzem, még maradnunk is kell.”