Ritkán látni olyat, hogy egy művész ilyen szerteágazó tevékenységet végez a saját műfajában, számára viszont ez magától értetődő. „Valóban, a rendezéstől a koreográfiáig, a dramaturgiától a táncos könyv megírásáig, ami létezik és lehetséges, azt mind megtehettem. Én mindig úgy érzem, hogy kiteszem a két kezem és ami belejön, azt megfogom. Soha nem voltam könyöklős, erőszakos, csak valahogy készen állok. Még mindig.”

Ugyanolyan elszántsággal végzi ma is a munkáját, mint amikor nyolc évesen megkezdte a tanulmányait és hét napból hatot az iskolában töltött – a hetediket pedig fellépésen. „Mi nyolc évesen kezdtünk a főiskolán, tizenhét éves voltam, amikor megkaptam a diplomámat. Ezzel még nem járt érettségi, később magántanulóként végeztem el a gimnáziumot. Nem töltöttem még be a tizenhetet, amikor leszerződtem Pécsre. Egy egész évfolyamot leszerződtettek akkor, hogy tudjunk alapítani egy társulatot.” Azt a Pécsi Balettet, ami ötvenhét éve sikerrel működik. „Az alapítás egy fantasztikusan érdekes dolog volt. A mai fiatalok már nem tudják, hogy az a bizonyos vasfüggöny a kultúrára is vonatkozott. Voltak olyan táncművészeti fórumok, ahol betiltották a társastáncot, a művészi tornát, ezeket burzsoá származékoknak nevezték. Maradt a szovjet mintájú klasszikus balett és a néptánc, ez a két dolog volt megengedett. Mi a főiskolán nem tanultunk modern tánctechnikát, nem ismertünk ilyen dolgokat. Eck Imre megújította a magyar táncművészetet azzal, hogy emberközpontú történeteket fogalmazott meg a tánc nyelvén. Rengeteget utaztunk, bejártuk a világot. Erre pedig volt egy politikai akarat azzal a céllal, hogy megmutassák, hogy a vasfüggöny mögött is létezik modern tánckultúra.”

A táncművészet és a színház számára szorosan összekapcsolódik. „Az volt a szerencsénk, hogy annak idején, az alapításkor bekapcsolódtunk a Pécsi Nemzeti Színház munkájába, mindent megtanulhattunk, ami színház. A táncművészet az egyetemes színház része. A tánc egy nemzetközi nyelv, amit bárhol meg lehet értetni. Feladata a megmutatkozás, itthon és külföldön.” Ő maga számtalan szerepben mutatkozott meg a színpadon, úgy érzi, nem maradt ki semmi lényeges a táncos pályája során. „Amikor már elmúltam ötven, voltak olyan vágyaim, hogy kiknek a darabjában szerettem volna táncolni még. Akkor hívott meg Juronics Tamás a Szegedi Balettbe, aztán pedig hívott Frenák Pál és később Bozsik Yvette is. Tulajdonképpen minden magyarországi vágyam beteljesült a pályám során azokkal a koreográfusokkal, akiket tiszteltem és szerettem.”

A szerepek, koreográfiák és rendezések után a Pécsi Balett ügyvezetőjének választották és nagy örömmel fordul a vezetői feladatok felé is. „Ez egy pályának a megkoronázása. Az, hogy én ennyi idős vagyok és ennyi időt töltöttem a pályán, azt jelenti, hogy elképesztő mennyiségű szakmai tapasztalatom van. Ezek mellett huszonegy éves iskolai vezetői gyakorlatomat is tudom hasznosítani: a pedagógiai gyakorlat az emberekkel való bánásmódhoz egy nagyon fontos segítség.” A Pécsi Balett vezetőjeként a tradíciókból is merít majd, de nagy figyelmet fordít a közönség és a kor igényeire is. „Sokan kérdezték, hogy a tradíciót hogyan őrizzük meg? Én azt mondom, más a dolgunk most. Az embereket rengeteg információ éri, és nekünk olyan előadásokat kell csinálni, melyek nagyon magas szakmai színvonalúak, de mégis történeteket mesélnek el. Korábban is színházközpontú előadásaink voltak és most is erre van szükség: emberekről szóló előadásokra – ezt meg kell tartani. A technikai részét pedig emelni kell, mindig tanulni új technikákat és stílusokat. Nagyon érdekesek az elmúlt évad tapasztalatai: a Száll a kakukk…-ot imádta a közönség, a Carmenért pedig őrjöngtek, a társulat most volt vele Izraelben. Beavató programjaink is vannak. Ha csinálunk például egy mesebalattet, akkor csinálunk hozzá egy teremben egy beavatót: díszlet nélkül, egy kis szöveggel, 45 percben, pont ameddig a kicsik kibírják. Ezeket nagyon szeretik a gyerekek, bevonjuk őket, kicsit táncolhatnak, kicsit dobálhatják mondjuk az Egérkirályt papírgalacsinnal, ezek is nagyon fontosak.”

A vezetői feladatok mellett jelenleg is dramaturgként vesz részt A makrancos hölgy színpadra állításában Földi Béla koreográfussal, és még arra is jut figyelme, hogy az előadás plakátjához hogyan készüljön egy remek fotó. Ha mindezek mellett marad szabadideje, akkor pedig megnézheti unokáját a színpadon, aki nemrég szerepelt a budapesti Erkel Színház Billy Elliot című előadásában. „Az unokám a Magyar Táncművészeti Főiskola növendéke. Eszméletlen érzés volt ülni a nézőtéren, ült mellettem Iván (Kamarás Iván, a művésznő fia – a szerk.) és sírtunk kicsit, nézve ezt a folytatást.”