Miért volt szükség a PTE arculatának és logójának megváltoztatására?
Az egyik ok gyakorlati: az eddig használt címerszerű logót a gyenge folthatás és a nagy részletezettség miatt sok esetben csak nehezen lehetett használni, régóta szükség volt egy tömörebb grafikai jelre. A másik ok az egyetemi kommunikáció összefogásának szándéka, ami új, erőteljes, átélhető koncepciót igényelt. Fontos körülmény, hogy mára nőttünk fel a feladathoz: a Tervezőgrafika képzés 2012-ben indult el a Művészeti Karon, Gerendy Jenő vezetésével. Azóta sokan lettünk, és a szakmai eredmények mellett számos megvalósult terv fűződik hallgatóinkhoz: ilyen volt Pécs arculati kézikönyve, amelyet két évvel ezelőtt fejeztünk be. Nem sokkal utána érkezett a megkeresés az egyetemtől. A két jelkép jól megkülönböztethető, de formailag és stilisztikailag hasonló, ezzel is kifejezve a város és az egyetem összetartozását.
Kik vettek részt a koncepció kidolgozásában?
Nagyobb részben hallgatók, kisebb részben tanárok. A Kapcsolati Igazgatósággal logópályázatot írtunk ki, amit Koppányi Noémi, akkor negyedéves hallgatónk nyert meg. A szakma és az egyetem képviselőiből álló zsűri elnöke az amúgy pécsi Auth Attila volt, aki a Képzőművészeti Egyetem Tervezőgrafika Tanszékének vezetője. A korábbi Pécs-arculatos csapat két tagja, Kovács Eszter és Csányi András Gábor dolgozott Noémivel az egyetemi kézikönyvön, Boskovitz Oszkár tipográfus tanárunk tervezte a PTE betűcsaládot, én pedig témavezetőként koordináltam a folyamatot.
A „Múltból a jövő felé” szlogen milyen vizuális megoldásokban köszön vissza az arculatban?
Az új logó a középkori egyetemi címerkő, mint központi motívum geometrikus újragondolása. Az egyes részletek, mint a liliomok vagy a kulcsok elemei tovább nem egyszerűsíthető mértani formákká alakultak, amelyek külön-külön is felbukkanhatnak az arculatban. Az új jelkép közepén megjelenő szabad tér fontos szerepet tölt be, az egyetemben rejlő lehetőségeket szimbolizálja.
Önnek hogyan tetszik a végeredmény?
Nehéz elfogulatlanul véleményt formálni egy olyan arculatról, ami az én hétköznapjaimat is meghatározta az utóbbi másfél évben. Büszke vagyok a hallgatóinkra, szerintem nagyon jó munkát tettek le az asztalra.