Az elveszett Csontváry
Az elveszett Csontváry
Happ Zsuzsa / 2019-10-04 súgó
A Pécsi Nemzeti Színház egyik októberi premierje egy olyan előadás, amely egy jelenkori történetből kiindulva mutatja be Csontváry Kosztka Tivadar életét és képeinek későbbi sorsát. A színdarabról a rendezőt, Paczolay Bélát kérdeztük.

Mi inspirálta a színdarab létrejöttét?

A színháztól kaptunk felkérést a Csontváry centenárium kapcsán és Kovács Krisztina dramaturg-íróval elvállaltuk, hogy készítünk Csontváryról egy előadást. Kriszta a társulatra írta a darabot, és a tervezés során végig arról beszélgettünk, hogy hogyan tudunk Csontváryról egy nézőbarát előadást csinálni, ami amellett, hogy vonzó a közönség számára, magáról a mesterről is sok mindent elárul.

Miként jelenik meg a színpadon egyszerre egy híres ember élete és a mai kor szelleme?
Három különböző időben játszódik a történet: az egyik Csontváry életének utolsó heteiben, a másik közvetlenül a halála után, amikor kiderül, hogy mi lesz a festményeivel, a harmadik idősík pedig egy jelenkori történet. Azért választottuk ezt az utat, mert a Csontváry-hagyatéknak nagyon izgalmas a sorsa. Feltettük azt a kérdést is, hogy mit jelent, mit jelenthet ma valakinek Csontváry, és szerettünk volna egy olyan szálat is beleszőni a történetbe, ami kicsit betekintést nyújt a műkereskedők világába: megmutatjuk azt, hogyan kerülnek be a festmények a műkereskedelembe, hogyan találnak rá egy képre. Egy adott festmény körül zajlik a történet, amelyhez különféle módokon kötődnek a szereplők, és ennek a képnek a különös történetét ismerjük meg.

Milyen volt a közös munka a Pécsi Nemzeti Színház művészeivel?
Egészen kivételesen jó csapat dolgozik most itt Pécsett. Azokkal a színészekkel is nagyon jó és megtisztelő együtt dolgozni, akikkel korábban még nem volt lehetőségem, éppen ezért jelent kihívást és örömet az ittlétem. Ráadásul eddig mindig télen voltam itt Pécsett, és most látom csak, hogy ez egy elképesztő, zsibongó város. Olyan érzés, mintha most először járnék itt, és ez nagyon inspiráló. Tele van a város fiatalokkal, akiket igyekszünk majd becsábítani a színházba.

Hogyan ajánlaná a nézőknek az előadást?
Ha részt akarnak venni egy izgalmas képzőművészeti nyomozásban, ha meg akarnak tudni Csontváryról olyan kuriózumokat, amelyekről talán még nem is hallottak, és ha mindezt szórakoztató formában szeretnék megtenni, akkor jöjjenek el és nézzék meg az előadást. Ígérem, nem fognak csalódni!

súgó
Nyári kiállítások a Janus Pannonius Múzeumban
 
zene
Made in Pécs Fesztivál: Színpadmestereink
 
súgó
Nem tudhatom – Radnóti és korunk