Mi adta az ötletet ahhoz, hogy a korábbiakkal ellentétben képzőművészekről és múzsáikról írjon?
Több inspirációt is kaptam: az első könyvem megjelenése után Kieselbach Tamás vetette fel a közös munkát, később a Nemzeti Galéria kért fel egy előadásra a magyar festők magánéletéről, rá 1-2 évre pedig Czeizel Endre javasolta, hogy írjak a témáról. Egy előszót is ígért, ugyanakkor sajnos erre már nem kerülhetett sor, de tavaly már tudtam, hogy nincs mese, muszáj lesz megírnom a könyvet.

Rendhagyó módon a budapesti bemutatóval egy időben debütált egy, a könyvhöz szorosan kapcsolódó kiállítás is. Mit gondol, melyik történet az, amelyik nemcsak írásban, de a vásznon is egyaránt magával ragadhatja az olvasóközönséget?

A közös kiállítás a Kieselbach Galériában valósult meg, ez lett a találkozás eredménye. Íróknál és költőknél elég volt korábban egy-egy műrészlettel, naplóbejegyzéssel „aláfesteni” a történetet, de festők esetében a szerelmi boldogság vagy csalódás képeket ihlet, így ezeket is meg lehet mutatni az olvasóknak, hiszen másként nézünk a vászonra, ha csak egy ismeretlen arcot látunk, és másként, ha ismerjük a festő és a képen szereplő modell közti tényleges viszonyt.

Az előkészületekről úgy nyilatkozott, hogy kifejezetten sok nehézséggel járt néhány művész életének felderítése. Kevés írásos emlék, napló maradt épségben, de olyan is akadt, hogy majdnem egy komplett életmű semmisült meg. Melyik rejtély felderítése az, amelyik a legnagyobb meglepetést tartogatta az ön számára is?
Tulajdonképpen mindegyikben volt számomra meglepetés: én sem tudtam korábban, hogy Lotz Károly a nevelt lányába volt szerelmes és róla festette híres aktképeit. Ez a hölgy szerepel például a parlament freskóin. Az sem közismert tény, hogy Czigány Dezső a magyar kultúrtörténet egyetlen sorozatgyilkosa: négy ember ‒ köztük két feleségének ‒ halálával biztosan kapcsolatba hozható, de ettől még zseni volt.

A Festői szerelmek pécsi bemutatója kapcsán felmerül a kérdés, hogy Pécs városa, a Zsolnay család öröksége is titokzatos és sokrétű, gondoljunk csak a Zsolnay Mauzóleum épületének legendájára. Melyik az a helyszín a városban, amely már egyetemista kora óta közel áll a szívéhez?

Pécs képzőművészeti öröksége hatalmas, óriási festői életművek is kötődnek a városhoz. Victor Vasarely világszerte ismert, de Martyn Ferenccel vagy akár Gyarmathy Tihamérral sokkal kevesebbet foglalkozunk, mint megérdemelnék. Egyetemista koromban a művészethez kötődő városi helyszínek számomra a mindennapi élet részei voltak. Rajz-szakos barátaimmal gyakran jártam István-aknán, ha tehettem, ott voltam a Pécsi Galéria rendezvényein, de a Csontváry-múzeum és a Café Dante is szép emlékeket jelent számomra.

(Fotó: Galgóczy Németh Kristóf)