A PécsLIT célja, hogy minden olvasó korosztályt megszólítson, így a gyerekek, kamaszok, felnőttek is megtalálják majd az őket érdeklő szerzőket. A fiatalabbak találkozhatnak többek között Rojik Tamással, Zágoni Balázzsal, Simonfalvi Ancsával, Zalka Csengével, Takács Viktóriával. Az iskolás korosztály számára idén is készülnek rendhagyó irodalomórákkal a szervezők.
Az idei fesztivál számos olyan szerzőt lát majd vendégül, akik a közelmúltban friss kötettel jelentkeztek. A PécsLIT vendége lesz többek között Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Parti Nagy Lajos (képünkön), Röhrig Géza, Závada Péter, Závada Pál, Szécsi Noémi, Erdős Virág, Kemény Zsófia. A meghívott vendégek között több pécsi kötődésű szerző is feltűnik majd, ékezik Kiss Tibor Noé, Keresztesi József és Csordás Kata is.
A programok között kiemelt téma lesz Bertók László életműve: születésének 90. és halálának 5. évfordulóját a Bertók-pódium beszélgetéssorozata és egy kétnapos konferencia méltatja.
(A PécsLIT Irodalmi Fesztivál megvalósulását Pécs MJV Önkormányzata, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. és a Webstar Csoport Kft. támogatja.)
PécsLIT Irodalmi Fesztivál
2025. szeptember 8-13.
Helyszínek: Tudásközpont, Művészetek és Irodalom Háza, a Csorba Győző Könyvtár fiókkönyvtárai