Kezdetektől fogva kiállításra szántad a végeredményt?

Nem. Bejöttem ide, és láttam, hogy itt kincsek vannak, próbáljunk meg ebben rendet rakni. Először idősorba rendeztük a katalógusokat, az már legalább adott egyfajta idő alapú struktúrát, amelyre felfűzhető a galéria története. Ugyanakkor más problémák is vannak, például a Galéria plakátgyűjteménye. Az egy dolog, hogy semmi sincs leltározva, de sokkal nagyobb gond, hogy esik szét, miközben ezek hihetetlen kincsek. Hazai és nemzetközi plakátkiállítások anyagai kallódnak el.

Milyen módszertan mentén dolgoztatok?

Tíz-tizenöt hallgató járt a kutatószemináriumra, akik alapvetően a bölcsészkar kommunikáció tanszékéről és a Művészeti Karról jöttek. A cél az volt, hogy mindenki találjon magának egy kis saját problémát. Volt, aki ráment a finn kapcsolatokra, mert éppen Finnországba akart menni Erasmusszal, és azokat a katalógusokat meg kiállításokat szedte össze, meg utánament a finn művészeknek is. Volt egy keramikushallgató, ő a kerámia biennálékat tekintette át, volt, akit a videóművészet izgatott, ő azokat az anyagokat szemezgette ki magának. Próbáltam rávenni őket, hogy mélyfúrásszerűen haladjanak. Mert egyszerűen időrendbe katalogizálni az rabszolgamunka, azt senkinek nem kívánom.

Mi a kiállítás koncepciója?

Maga a kiállítás egy állapotot igyekszik rögzíteni: a feldolgozatlanságot. Hogy ez ebben a formában bűn, ahogy létezik, ezzel foglalkozni kellene. Nem csak azért, mert képzőművészet, hanem mert ez egy intézménytörténet is, sőt, a város történetének fontos része. Például két nagyobb kiállítás-sorozatot a nyolcvanas évekből kissé jobban körbejárunk a kiállításon. A Rajz/Drawing, és a Táj/Landscape dokumentációja, plakátjai, levelezései, fotói, korabeli újságcikkek, és számtalan egyéb kapcsolódó anyag bemutatására vállalkozunk. Az is érdekes, hogy a korabeli sajtó mennyivel érzékenyebb volt a művészetre, a Dunántúli Napló hétvégi mellékleteiben rendszeresen voltak kiállításkritikák és ez nagyon hiányzik most. Lehet, hogy a közeg nem értette, de legalább látta a képeket meg a neveket alá írva. Szedtünk össze archív mozgóképeket is, melyek szintén láthatók.

Az életednek mióta része a Pécsi Galéria?

Én ebbe belecsöppentem. 1995-ben alapítottuk meg a Közelítés Művészeti Egyesületet, akkor kezdtem kicsit közelebbről művészettel foglalkozni. Bő egy éve, másfél éve járok le ide turkálni, de az tényleg bosszantó, ahogy szétesik ez az örökség. Nincs a helyén kezelve ez az egész.

Vannak kedvenc darabjaid a kiállításból?

A művészek közötti levelezések hihetetlenül érdekesek, egyrészt az emberi oldala miatt, másrészt hogy a papír alapú levelezés kultúrája azóta teljesen meghaladottá vált. Ami pedig ennek az egésznek a külön érdekessége, hogy akkoriban sok művész saját maga által készített képeslapokon üzent, tehát egy kimondott művészeti értéke is van ennek a mail-art korszaknak.  Ez is mutatja, hogy mennyire vékony a határ ilyen esetekben a műtárgy és a kiállítási dokumentáció között.