Plácido Domingo Classics
Plácido Domingo Classics
Happ Zsuzsa / 2017-06-12 súgó
A világhírű operaénekes, Plácido Domingo nevével fémjelzett fesztivál indul útjára Pécsett június 22-én Plácido Domingo Classics néven. A részletekről a rendezvény szervezőjét, Magonyi Z. Andreast kérdeztük.

Minek köszönhetjük, hogy Pécs ad otthont a rendezvénynek?

Plácido Domingo vállalta, hogy közreműködik a Pécs2010 programsorozatban, és ennek keretein belül 2008-ban lépett fel első alkalommal a városban. A nagysikerű eseményt közel nyolcezren tekintették meg. Azóta számos sikeres produkciót hoztunk létre, 2009-ben például Pécs rendezte az Operalia fordulóit. Emlékezetes volt, amikor az operaverseny döntője után Plácido Domingo és a döntő fellépői koncertet adtak a Dóm téren. Az akkor bemutatott produkciót 18 ezren tekintették meg. És az is fontos, hogy a Pécsi Tudományegyetem 2016-ban díszdoktorává fogadta a világsztárt.

Olyan városok szerettek volna Domingo nevével fémjelzett, éves fesztivált rendezni, mint Róma, München, Atlanta, vagy Párizs. Plácido Domingo döntésében meghatározóak voltak azok az élmények, melyeket Magyarországon szerzett. Sokak előtt ismert tény, hogy közel érzi magához az országot és szereti Pécset.

Az idei rendezvény hagyományteremtő jellegű lesz, vagyis a jövőben is megrendezik minden évben?

Mindenképpen az a célunk, hogy a rendezvény az elkövetkezendő években is megvalósuljon. Mostanáig nem volt arra példa, hogy Plácido Domingo nevével egy évente bemutatásra kerülő fesztivál jöjjön létre. Valójában ez egy több éves, sikeres produkciókra épülő folyamat jelentős állomása. A szervezésre a Zsolnay Örökségkezelő Nkft-vel alapítottunk egy fesztiválszervező társaságot. Sikerült az ügynek megnyerni a sztár menedzsmentjének meghatározó személyét, Nicholas Markot, aki mentorként igen sokat tesz a sikeres bemutatkozás érdekében.

Az idei programok közül mit emelne ki?

Harminc év után ismét operaszerepben lesz látható Plácido Domingo Magyarországon! Június 24-én Georgio Germont szerepében lép színpadra, Verdi Traviata című operájában. Violetta Valéry szólamát a világszerte ünnepelt operadíva, Marina Rebeka fogja énekelni, aki ez alkalommal debütál Magyarországon. Nagy Viktor a rendező, a látványt Csík György tervezi, a Pannon Filharmonikusokat Eugene Kohn dirigálja. A Los Angeles opera népszerű tenoristája, Joshua Guerrero énekli Alfréd szerepét, továbbá Soloman Howard, Lázin Bea, Clementis Tamás, Nebojša Babić és Igor Ksionžik is látható lesz a produkcióban. Az opera kórusát a kiváló karmester, Csányi Valéria által vezetett Pécs, Győr, Budapest és Szeged zenés színházainak művészei alkotják.

Június 23-án a Szent István téren zenés forgatag veszi kezdetét, melyen a Virtuózok ismert fiataljai, és a Pellegrinos de Dalabai együttes lépnek színpadra. Ez a program Pécs város ajándéka, amit a közönség díjmentesen nézhet meg.

A nyitóesten pedig, június 22-én a Metropolitan Opera új sztárnemzedékének ünnepelt énekesei adnak koncertet. A legnépszerűbb operett-, musical- és opera slágerek lesznek a programban, ráadásul a közreműködő Pannon Filharmonikusok külön meglepetéssel is készül. A belépéshez a megváltott jegy mellett elemózsiás kosár is ajánlott: a Szent István téren este kilenc órakor látható rendezvény lesz Magyarország első Opera Piknike.

(Fotó: Kaori Suzuki)

 

lokál
PTE Innovációs Nap 2018
 
súgó
Pécsi Galéria 40
 
ételital
Teszteltük: Szünet