Simply English 30
Simply English 30
Major Zoltán / 2025-09-08 súgó
A Simply English, Magyarország egyetlen angol népzenei együttese szeptember 9-én ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a zenekar egykori és jelenlegi tagjaival, a harminc év alatt velük fellépett vendégekkel, valamint a zenekar történetének vizuális emlékeivel.

Ráadásul az együttes alapítója, Andy Rouse ezen a napon ünnepli 70. születésnapját, aki pont fél évszázaddal ezelőtt, 1975-ben járt először kis hazánkban, így a koncert hármas jubileumot jelent számára.

Andy, aki 1979 óta Magyarországon él, a kezdetektől bekapcsolódott a város folk életébe, eleinte kíséret nélkül énekelve angol népdalait. 1989-ben a Szélkiáltó együttessel angol gyerekdalokat vett fel, ami a Simply English megalakulásához vezetett, kezdetben duóban Fenyvesi Bélával. Nem sokkal később a zenekar trióvá alakult, amely Magyarország- és Európa-szerte lépett fel fesztiválokon, illetve oktatási központokban, valamint számos lemezt készített.

Ezen a különleges estén a Simply English jelenlegi és néhány korábbi tagja, valamint az együttesben az évek során fellépett vendégzenészek együtt ünnepelnek a három évtizedes repertoárból válogatott angol népdalokkal és más népszerű dalokkal a XVI. századtól a XX. századig.

Művészetek és Irodalom Háza (Széchenyi tér 7-8.) Szeptember 9. 19:00. Jegyár 1400 Ft

 

Söröskorsó gyűjtemény

A Simply English együttessel a jubileumi évben számos programon találkozhatunk, többek között fesztiválokon, workshopokon, zenés történelemórán, illetve tudományos előadáson. Ne hagyjátok ki a szeptember 14-ig látogatható A komlótól a korsóig című kiállítást sem a Janus Pannonius Múzeum Látogatóközpontban, ahol megismerkedhettek Andy lenyűgöző nemzetközi söröskorsó gyűjteményével, és a hozzájuk kapcsolódó történetekkel.

 

súgó
Irodalmi Diszkó Fesztivál
 
ételital
Teszteltük: 19 Bar & Shop
 
súgó
Művészportré: Gajcsi Blanka