„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy az általa megkezdett munkát folytathatom”

Pinczehelyi Sándor a Pécsi Galéria alapítója. Az ő tevékenységének, hazai és nemzetközi szervezőmunkájának köszönhetően a Galéria a város meghatározó művészeti intézményévé vált. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy az általa megkezdett munkát folytathatom. Arra törekszem, hogy mindaz, ami 22 év alatt a Pécsi Galéria arculatát jelentette, a mai körülmények között tovább fejlődjön. Büszke lennék arra, ha ő is egyfajta kontinuitást látna a munkánkban. Számunkra Sándor ma is a Pécsi Galériához, vagyis a Vizuális Művészeti Centrumhoz tartozik: mindig számítunk a tanácsaira, a jelenlétére, az óriási szakmai tapasztalatára. Nagy öröm, hogy a kezdetektől elfogadta a felkérést a GraphicPécs Fesztivál művészeti vezetésére, hiszen ez is egy lehetőség számunkra a közös munkára.

Ezúton is köszönjük támogatását és szeretettel köszöntjük a 80. születésnapján!

Fekete Valéria, a Vizuális Művészeti Centrum művészeti vezetője

„Finom iróniával megfogalmazott művei emblematikusak”

Pinczehelyi Sándor a magyar neoavantgard meghatározó személyisége. Művészeti munkássága az 1970-es évektől kezdődően szerves része lett a magyar és a nemzetközi művészettörténetnek. Finom iróniával megfogalmazott művei emblematikusak, nagyon magyar, nagyon korszakos alkotások, szórakoztató, de egyben sajátosan reflektív egy korszak modoros és talán hiteltelen szellemiségére.

Amit kevésbé szoktak Pinczehelyi munkásságában méltatni, az a művészet szervezés és a művészet menedzselési munka. Az alternatív vagy avantgard szcéna teljes hálózatát ismerte, és aktív kapcsolatot tartott fenn velük. Ez azt jelentette, hogy kortársai érdemre méltó munkáit eljuttatta Krakkó, Wroczlav, Újvidék, később Graz és több németországi helyszínre is. Ennek volt egyfajta kockázata, hisz ez a hivatalos mozgással és művészeti exporttal nem korrelált.

A városon belül a Pécsi Galéria olyan helyszíne lett a progresszív nemzetközi művészetnek, amit sem a fővárosi, sem más hazai helyek nem tudtak utolérni. Fáradhatatlanul, minimális eszközökkel teremtette meg a város művészeti programját és vívta ki ezzel Pécs messze szárnyaló hírnevét.

Isten éltesse Sanyit jó sokáig!

Dr. Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója (Fotó: Szilágyi Lenke)

„Az X, a 30Y legutóbbi lemeze Pinczehelyi keresztbe tett karjairól indul”

Gimis voltam, amikor láttam egy képet: sarló volt, meg kalapács, meg egy arc. Anyukám – aki festőművésznek készült, és egyébként csodás rajztanár volt – szinte minden lapot gyűjtött akkoriban, ami foglalkozott kortárs művészettel. Ezeket lapozva találtam rá erre a printre. Tele voltam forradalmi hevülettel; ez meg maga volt a felforgatás: provokálni a hatalmat, kinevetni, komolytalanná tenni, és ez tetszett. Aztán Pécsre költöztünk, és kiderült, hogy az a képkivágás, amire emlékeztem, egy pécsi művész emblematikus munkája. Megnéztem más anyagait a Modern Magyar Képtárban, rajta keresztül ismertem meg a pécsi nagyokat: Lantost, a mestert pont úgy, mint a tanítványokat, Kismányokyt, Ficzeket, Halász Károlyt, Szijártót. Szóval egy számomra egészen új, bátor és izgalmas, sokszólamú vizuális nyelvre is ajtót nyitott. Az X, a 30Y legutóbbi lemeze innen, Pinczehelyi keresztbe tett karjairól indul. Az pedig személyes, talán privát csoda, hogy személyesen ismerhetem.

Beck Zoli, a 30Y frontembere – ő nyitja meg a szeptemberi Pinczehelyi 80 című kiállítást

„Hagyjuk a giccset!”

Miután harmadik próbálkozásra, nagy nehezen felvettek a Művészeti Karra, már csak egyetlen vágyam maradt az egyetemet illetően: a korabeli nevén „rajz-vizuális nevelés” szaknak abba a csoportjába kerülni, amelyet Pinczehelyi Sándor vezet. A szép emlékű Esti Pécs újságban akkor már egy teljes éve futó képregénysorozatom, a Flinter szerzőjeként ugyan ki mástól is tanulhatnék, mint akinek a művészete a képregényrajzolókéhoz hasonlóan nem kizárólag galériákban, hanem hétköznapi felületeken, elsősorban plakátokon is megtalálja a közönségét? Körülbelül ilyesmi járhatott a fejemben, ahogy leendő diáktársaimmal a csoportba osztásra vártam, amikor a jelen lévő tanároktól addig nem tapasztalt mobilitással maga Pinczehelyi Sándor toppant elém és azt kérdezte:

– Balázs, akarsz az én csoportomba jönni?

Teljesen feldobódva az események szokatlanul rapid és kedvező alakulásától máris fülig ért a szám és a következőt kiáltottam:

– Természetesen!

A kérdező összeráncolt homlokkal felelt erre:

– Ilyen válasz nincs erre, hogy „természetesen”! Igen vagy nem?

– … akkor IGEN! – nyögtem ki vigyorogva.

Kedves Sanyi! Még el sem kezdtem az egyetemet, de tőled máris az egyik, ha nem „a” legnagyobb leckét kaptam, amit egy művészeti iskolában kaphat az ember: hagyjuk a giccset! Majd’ harminc év elteltével ideje megköszönnöm ezt az útmutatást! Mindig büszke leszek arra is, hogy az egyetemen eltöltött évek után kollégádnak választottál egy animációs projekthez.

Szülinapod alkalmából kívánok neked jó egészséget és végtelen, művekben gazdag éveket!

Gróf Balázs, grafikus, animátor