Portré: Ruff János – matematikus, a Møbee kitalálója
Portré: Ruff János – matematikus, a Møbee kitalálója
Kónya Mónika / 2024-04-25 lokál
A Møbee kártyajátékról talán már minden pécsi hallott. Kíváncsiak voltunk alkotójára, a ma már pécsi kutató-matematikusra, aki amellett, hogy az egyetemen oktat és foglalkozásokat tart kiemelkedő tehetségű kis matekosoknak, hobbiszakácsként családját nyűgözi le egyre profibb receptjeivel.

Jánossal tanszéki irodájában találkozunk: asztalán könyvek, geometriai alakzatok, fali tábláján lendületesen felvitt számítások, maga a Møbee. Meg sem lepődünk, hogy már az általános iskolában a matematika és a fizika érdekelte. Ahogyan azon sem, hogy végül oktatói pályára lépett. Egyszerűen, közérthetően és végtelen lelkesedéssel magyarázza a kártya matematikai alapjait, rajzol fel számunkra ismeretlen síkokat, tesz minket pillanatok alatt Møbee-rajongóvá.

János egyetemi oktatói munkája mellett a középiskolás korosztállyal is foglalkozik, szívügyének tekinti a Töprengő tehetséggondozóban végzett munkáját.

De hogyan lesz egy kutató-matematikusból tanár, aztán pedig kártyajáték-alkotó? Valójában egyik következik a másikból. Gimnáziumba a matek tagozatáról híres székesfehérvári Teleki Blankába járt. Az itt töltött évek alatt versenyeket nyert, amelyek felvételi mentességet biztosítottak számára az ország matematikai képzéseire. Mivel a tudomány és a kutatás vonzotta, de a főváros nem, Szegedre esett a választása. „Az utolsó három évre felvettem a tanári szakot is, ekkor kezdett el érdekelni a tanítás, hogy tehetséges fiatalokkal foglalkozzak. Gyakorló tanításomat Szeged egyik legerősebb matematika speciális osztályával rendelkező iskolájában, a Radnótiban végeztem.” Szakterületével, a projektív és véges geometriával szinte a véletlennek köszönhetően a tanárszakon találkozott, végül egy eltés szeminárium döntötte el a sorsát. Pécsre évekkel később, egy szemináriumon megismert kolléga meghívására érkezett. Szerencsénkre itt ragadt. „Nehéz döntés volt otthagyni Szegedet, de utólag visszatekintve megérte.” Heti 16 órát tart, ha belefér, akkor saját témájában is. Büszkén jelenti ki, hogy végeztek már nála olyan hallgatók, akiket szintén rabul ejtett a terület.

Kártyajátékának alapötlete is egy nála írt szakdolgozat kapcsán született: „A Dobble, ahol két véletlenszerűen kihúzott kártyalapon kell egy párt találnod, nagyon népszerű szakdolgozati téma a hallgatóknál, matematikai alapja a véges projektív sík. Mi a hallgatómmal emeltük a lapok számát. A három lapos verzióhoz már a Möbius-síkokra van szükség. A véges Möbius-síkok struktúrái adják a Møbee matematikáját. A játék nevét is a Möbius, illetve a méhkaptár és a kártyalapok hatszögletű formája ihlette.” (Azoknak, akiket bővebben érdekel a játék matematikai/geometria alapja, jó szívvel ajánljuk János márciusi cikkét az Érintő magazinban.) A Møbee esetében tehát három kihúzott lapon kell minél hamarabb megtalálnunk a közös figurát. Az egy lapon található figurák száma a pakli nagyságától függ.

Az otthon készült verziók nagyon népszerűek lettek családi és baráti körben, ekkor még egyáltalán nem terveztek üzletet csinálni belőle. „Aztán egy telefonbeszélgetésünk során Ervin barátom felvetette, hogy csináljunk piacra dobható játékot. Néhány hónappal később már céget alapítottunk, majd októberben, az esseni játékkiállításon be is mutattuk az első prototípust.” Barátságuk Pálinkás Ervinnel, a cég társtulajdonosával még a gimis évekre datálódik, az Aphyum Era nevű zenekarban játszottak együtt – a későbbi közgazdász Ervin basszusgitáron, János gitáron. Véletlenek nincsenek, a bandát a legendás pécsi Áfiumról nevezték el.

Azóta Jánost már családja is városunkhoz köti, itt ismerkedett meg későbbi feleségével és itt születtek a most hétéves hármasikreik. Szabadidejét elsősorban velük tölti, sci-fi-t olvas vagy elképesztő profizmussal főz: Rufinomságok című családi szakácskönyve mára négykötetes kiadássá bővült. Belelapozva látjuk, hogy a leírások, a megadott mennyiségek legalább olyan precízek, mint a táblára felvitt számítások. Ahogyan fogalmaz, receptjei „követhetők és reprodukálhatók”.

Ha a matematikánál maradunk, eljátszhatunk annak a valószínűségével, hogy van-e még a világon olyan matematikus, aki szuvidáló medencével rendelkezik és egy népszerű kártyajáték is fűződik a nevéhez, de azt bizton állíthatjuk, hogy Pécsen van ilyen. Beszélgetésünk végére nem is marad más, minthogy húzzunk néhány kártyalapot és kipróbáljuk magunkat. Ezt ajánljuk nektek is!

zene
Oliver Huntemann
 
súgó
Co-Work – Orosz Klára, Roskó Gábor és Szíj Kamilla kiállítása
 
súgó
Erdei legendák nyomában