Barbarának nem volt ismeretlen Pécs, de a színházi élet hozta végül felnőttként a városba. „A családom egy része Baranya megyei, ezért – bár Veszprémben laktunk – gyerekkoromban elég sok időt töltöttem a környéken. Később, kiskamaszként nagyon megtetszett Pécsen, hogy mindenfelé egyetemi karok vannak a városban. Azt gondoltam, ide jövök majd egyetemre, akkoriban ugyanis nagyon határozottan orvos akartam lenni. A színészet szinte véletlenül jött: sokat mondtam verseket, mindig nagyon könnyen meg is tanultam őket, az iskolában rendszeresen részt vettem a szép olvasás-, szép kiejtés-, versmondó-, mesemondóversenyeken és a magyar tanárom javasolta, hogy felvételizzek a színművészetire. A mai napig azt gondolom, hogy azért – bár nyilván nem csak azért – vettek fel, mert az esélytelenek nyugalmával mentem oda. Kaposvárra jutottam be, aminek nagyon örültem, mert bár szeretem Budapestet, de főleg olyankor, ha tudom, meddig kell ott lennem. Tömegközlekedés helyett szeretek sétával elérni mindenhova, ilyen szempontból pedig Kaposvár is kicsit olyan volt, mint Veszprém. Amikor harmadéves voltam az egyetemen, Szikora Jánosék eljöttek megnézni egy vizsgaelőadást, amiben volt egy pici kis szerepem, és az alapján elhívott A kétfejű fenevadba játszani Pécsre”. Onnan pedig már egymást érték az újabb és újabb felkérések. „A kétfejű fenevadban játszott Ottlik Ádám és Tordy Géza is. Ádám akkor rendezte a Lúdas Matyit és felkért az egyik szerepre beugrónak, Tordy Géza pedig a következő évadban Molnár Ferenc A doktor úr című darabját vitte színre, amiben én játszhattam Lenke kisasszonyt. Így szinte észrevétlenül itt ragadtam, majd az egyetem után Rázga Miklós szerződést ajánlott, amit örömmel fogadtam el”.
A kezdeti naiva szerepek mellett egyre több előadásban kapott lehetőséget megmutatni sokszínűségét. „Az alkatom miatt arra vagyok predesztinálva, hogy naiva karakter legyek, és ezzel nem is volt semmi bajom egy ideig. Egyébként is, vannak azok a fiatalkori szerepek, amiket vagy akkor játszik el egy színész, vagy soha. Idővel viszont nagyon szerettem volna valami csúnyát, és pont akkor kérdezte meg Böhm György, hogy eljátszanám-e az Indul a bakterházban Csámpás Rozit. Abban az előadásban egy azóta is sokat emlegetett jelmezem volt: fogfestékkel, összenőtt szemöldökkel, térdig bekenve sárral jelentem meg a színen, ráadásul volt rajtam egy heveder, aminél fogva Ottlik Ádám, mint egy szatyrot vitt be a színpadra. Imádtam! A Kripliben voltam aztán a Lepcsesszájú Helen, ott meg a fiúkat kellett megvernem, a két méter magas Farkas Sanyinak kellett tojásokat nyomnom a fejéhez, azt is nagyon szerettem. De azért is nagyon jó ez a szakma, mert mindegy, hogy hány éves vagy, mindig vannak olyan szerepek, amikre éppen lehet vágyni, vagy amik aktuálisak”.
A Pécsi Nemzeti Színházon kívül Barbara játszott a JESZ-ben és a Pécsi Harmadik Színházban, a pandémia alatt pedig saját szórakoztatására festeni kezdett, és ő lepődött meg a legjobban, hogy képei másoknak is tetszenek, de végül hagyta magát rábeszélni, hogy az Ördögkatlanon egy kiállításon másokkal együtt ő is megmutassa a munkáit. És ha ez alapján még mindig nem tűnne elég sokoldalúnak, akkor eláruljuk, hogy az elmúlt nyáron a Kioszk pultjában is láthatták a szemfüles vendégek, és ő abban a közegben is jól érezte magát. Az élethez hasonlóan a színészetben is a sokféleséget keresi. „Ha színész vagy, akkor igazából lehetsz bármi. Nincs konkrét szerepálmom, de az egyetemen kívül nem játszottam még Csehov és Ibsen darabokban, azokat nagyon szeretném. És nagyon szeretem az abszurdokat, például Mrożeket, vagy nagy kedvencem A születésnap Harold Pinter tollából. Mindig örülök neki, amikor látom, hogy a fajsúlyosabb előadások is érdeklik az embereket és hogy az élő műfaj varázsa nem kopik meg, nem megy ki a divatból”.
Jelenleg Vlasits Barbara hét előadásban játszik vagy próbál, úgyhogy javasoljuk elővenni a naptárakat a jegyfoglalásokhoz!