Spéci melók 2.: Szénás-Máthé Nándor – ipari alpinista
Spéci melók 2.: Szénás-Máthé Nándor – ipari alpinista
Kónya Mónika / 2024-04-23 lokál
A zenész Szénás-Máthé Nándit nem kell egy pécsinek sem bemutatnunk. Arról viszont talán kevesebben tudtok, hogy van egy másik szakmája is. Ezúttal az ipari alpinról faggattuk.

Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a szakmával?
Két irányból „beszéltek rá”, bár nem nagyon kellett győzködni. A bátyámnak sziklamászói múltja van, majd elvégzett egy alpin képzést és alapított egy céget. Ezzel egy időben egy barátommal dolgoztam, aki akkor óriásplakátokat ragasztott és még a kötéltechnika hőskorában kezdte a „lógást”. Ő is nagyon sokat mesélt a szépségéről. A tesóm cégénél földi emberként (aki lentről szolgálja ki az alpinistákat) kezdtem a szakmát, majd miután én is elvégeztem a képzést, már magasban is dolgoztam.

 Milyen képzést kellett elvégezned?
Az ipari alpinista segédtanfolyamot, ahol a legalapabb dolgokat tanítják meg: kötélcsomózási technikákat, hogy miből áll össze a védőfelszerelés, a hatályos jogszabályokat. A gyakorlati részben megtanultuk az ereszkedő-, biztosító- és mászóeszközöket, valamint használatukat; hogy hogyan kell szabályosan beszerelni és felmászni egy kötélen, átszerelni, leereszkedni, kötélről menteni. Ezzel a képzéssel már lehet a magasban dolgozni.

Milyen volt a legelső alkalom a magasban?
Remegtek a lábaim, annak ellenére, hogy mindent ellenőriztem és tudtam, hogy nem lesz baj. Mégis, ahogy ott álltam, két lábammal az épület szélén, 20-25 méter mélységgel, már nem volt annyira egyértelmű.

Meg lehet ezt szokni, rutinná tud válni?
Persze. Az más kérdés, hogy mennyire szabad rutinból csinálni. Azt mondják az idősebbek és az oktatók, hogy abból származik a legtöbb baj. Valamiféle egyensúlyt kell találni. A legfontosabb talán, hogy nem szabad kapkodni, másra gondolni. Amikor fent vagy, akkor csak azzal foglalkozhatsz, amit éppen csinálsz; ha éppen egy csavart szedsz ki, akkor csak a csavarral.

Mikor van szükség ipari alpinistára?
Igazából bármilyen munkához, amit a magasban, nehezen megközelíthető helyen kell elvégezni: kisebb tetőjavítás, galambriasztó tüske-, galambháló felhelyezés, festés és vakolás, ablakmosás, acélszerkezet-szerelés. Sokszor az dönt a kötéltechnika alkalmazása mellett, hogy olcsóbb, mint felállványozni az épületeket. Én most a távközlésben dolgozom, adótornyokon és háztetőkön vannak a bázisállomásaink. Itt is elengedhetetlen az alpin.

A korábbi munkáid közül miket emelnél ki? Melyek a legkedvesebbek?
A legelső munkáim során, amiket még a testvéremmel csináltunk, gabonaszárító tornyokat korszerűsítettünk. Ennek volt egy speciális módja, daru segítségével kellett szétszedni, majd visszaépíteni az elemeket. Szintén emlékezetesek a cementgyári munkáink. Jó magasban dolgoztunk, 60-80 méteren lógva mozgattunk és raktunk össze hatalmas acélszerkezeteket. Látványos és izgalmas volt a Székesegyház impregnálása is. Mind a négy tornyot meg kellett másznunk, majd leereszkedni rajtuk és lefújni őket egy nagynyomású pisztollyal. Imádtam, hogy olyan perspektívából látom a várost, amilyenből valószínűleg soha többet nem fogom.

Gondolkodtál már azon, hogy meddig csinálod ezt a melót?
Amíg jókedvvel megy. Mikor elkezdtem, csináltam mindent. Nagyon élveztem, de ugyanolyan segédmunkás voltam, mint aki lent adogatja a vödröt. Aztán bekerültem a távközlésbe, ami már specifikusabb volt, de itt is reggeltől estig, tűző napon, szitáló esőben fent voltunk. Most már nem építem, hanem üzemeltetem a hálózatokat és ez jóval kevesebb mászással jár, a hangsúly inkább a technológián van. Ez egy nagyon jó munka, bárkinek jó szívvel ajánlom. El tudom képzelni, hogy innen menjek nyugdíjba.

súgó
Csillagászati Hét
 
súgó
„Lengyel-magyar, két jó barát…”
 
lokál
Pécsi képregényalkotók 1: Lugosi Tamás